Református templom
Duna
Római út

DUNAALMÁSI HÍRADÓ


tovább...

Magyar Falu Program

Dunaalmás fejlődéséhez a megyei önkormányzat is hozzájárult

 

“Mozgalmas, eredményes időszak áll mögöttünk. Komárom-Esztergom megye dinamikusan fejlődik, sok tekintetben az élen járunk” - mondta el Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke. 

“A gazdasági mutatóink az elsők közé emelnek, amihez nem csak a nagy beruházások szükségesek, de az itt élők szorgalma, tenniakarása is hozzájárul. Nagy lépéseket tettünk afelé is, hogy kistelepüléseink lakosságának életszínvonala javuljon, a szűkebb környezetünk szebb és otthonosabb legyen, jó legyen a megyében élni. Tudom, nem könnyű előteremteni a fejlesztések költségeit a mai világban. Büszke vagyok, hogy a megyei önkormányzat ezen a területen is segíteni tudta megyénk településeit, köztük Dunaalmást is”- tette hozzá. A megyei önkormányzat által koordinált Területi- és Települési Operatív Program (TOP) forrásai segítségével és támogató döntésével elnyert 84,9 millió forint támogatással megkezdődött a polgármesteri hivatal és az általános iskola energetikai korszerűsítése, a felújítással az épületek energiafogyasztása a minimálisra csökken. A munka folyamatos, van még elvégzendő feladat.

A megyei közgyűlés elnöke elmondta: a megyei önkormányzatnak ugyanakkor nem csak a fejlesztési igények felmérése és véleményezése, a TOP-os projektek koordinálása a feladata. “Azon dolgozunk, hogy további programokon keresztül is hozzájáruljunk megyénk kiemelkedő eredményeihez, amelyek tartósan az élvonalban tartanak minket! Támogatjuk a turizmusfejlesztést, és előkészítjük a kerékpárutak kiépítését. Célunk, hogy kiemelt témává tegyük a klímaváltozás kérdését. Részt veszünk az Interreg Határon Átnyúló Szlovák-Magyar Program nyertes projektjeinek döntéshozatalában is. A megyei önkormányzat társalapításában működik a Rába-Duna-Vág Európai Területi Társulás, amelyen keresztül további források érkeznek megyénkbe. Sikertörténetünk a Megyei Foglalkoztatási Paktum, amelyben sok hátrányos helyzetű munkanélküli juthatott képzési támogatáshoz és kapott esélyt az elhelyezkedésre. Részt veszünk a SacraVelo határon átnyúló kerékpáros zarándokút kialakításában, amely Dunaalmást is érinti. A megyénkben működő nemzetiségi önkormányzatokra is különös figyelmet fordítunk. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a megyei közösségeket közelebb hozzuk egymáshoz. Ne csak arra a településre legyünk büszkék, ahol élünk, de az is jusson eszünkbe, Komárom-Esztergom megye is az otthonunk! Ebben a nyertes „Megyénk körül megyünk körül” című identitás projektünk segít minket. A program keretében nyílik lehetőségünk az összetartozásunkat és a megbecsülésünket szimbolizáló megyezászlók átadására, melyet az őszi Ízek Fesztiválján a településnek is átadtunk. Csak remélni tudom, hogy Dunaalmás a megye segítségével még otthonosabb lesz, és a két önkormányzat a következő években is együtt munkálkodik a település és megyénk fejlődéséért! Megerősödtünk, ezt az erőt meg kell tartani és a jövőben arra használni, hogy az itt élők javát szolgálja!” - fejtette ki.