|
A Tutajos Egylet hónapja: október
Ez év októbere ismét eseménydús hónapnak ígérkezett a Tutajosok számára.
Immár hagyományosan két legnagyobb rendezvényünk – a IV. Tutajos Kupa névre hallgató népszerűsítő utánpótlás kajak-kenu kupa, valamint a IX. Mikovinyi Emléktúra - is erre a hónapra esett.
Ez még talán nem is lett volna különleges feladat, de a szervezést befolyásoló külső körülmények úgy alakultak, hogy mindkét rendezvény október 1.-re esett.
Mindez rendkívül nehéz feladat elé állította a szervezőket. A Tutajos kupával kapcsolatos operatív teendőket Pálházy Ferenc szakosztályvezető által koordinált csapat végezte, míg az Által –ér túra ránk eső szervezési és logisztikai feladatait Tóth Béla és jómagam láttuk el, valamint mindkét szervező team munkáját nagyban segítette Baranyai Péter elnök és Dr. Horváth József tagtársunk.
Az előző évek részvételi adatai alapján próbáltuk megbecsülni a résztvevők létszámát, melyet optimistán, kicsit felül terveztük, számítva a szervezőmunka eredményére. Megérte: a Tutajos Kupán az idén 300 induló versenyző mellett 300 érdeklődő és kísérő vett részt, míg az Által-ér túrán 250 nevezett résztvevő mellett 150 érdeklődő és kísérő vett részt.
Ez összesen körülbelül 1000 fő étkeztetését, mozgatását, nevezését, verseny lebonyolítását, díjazását, emléklappal és pólóval ellátását jelentette, mindezt egyetlen napon, két helyszínen.
Mindez méltán ad okot a büszkeségre, és ez úton szeretném megköszönni minden egyes szervezésben részt vett barátunknak a közös munkát.
A Tutajos Kupa idén az Éden Kempingben került megrendezésre, mivel a színvonalas lebonyolításhoz itt voltak a legoptimálisabbak a feltételek. A Duna természetes holtága ideális versenyfeltételeket biztosít, míg vendégül látóink infrastruktúrája lehetővé teszi a biztonságos lebonyolítást. A résztvevő 14 egyesület közt idén is megtalálhatók voltak a magyar kajak- kenu sport legnagyobbikai a teljesség igénye nélkül: MTK, KSI, Újpest, Vác, Dunakeszi, Göd, Szob ….
Az összesen 20 futam 2000 m –es távon került lebonyolítása, 2 országos versenybíró vezényletével. A legnépesebb futam 48 fővel rajtolt, de a legkevesebb is 15 fiatallal rajtolt el.
Az Tutajosok közül legjobb eredményt Szögi Melinda érte el II. helyezett lett Kölyök 3, és Kölyök 1 kategóriákban .
Azt gondolom, egyedülálló , hogy ilyen kistelepülésen működő egyesület, ilyen sikeres versenyt bonyolítson olyan mezőnyben , ahol viszonylag jobb anyagi és infrastrukturális háttérrel rendelkező városi egyesületekkel kell összemérni magunkat melyet a Magyar Kajak- kenu Szövetség is elismer, és reméljük rövidesen felkerül a hivatalos versenynaptárba is. Tavalyi évben részt vett a versenyen Angyal Zoltán úr is a Szövetség elnöke, aki szintén elismerően szólt mind a versenyről, mind a nehéz körülmények között folyó, mégis eredményes szakmai munkáról.
Mindkét rendezvény azt gondolom, méltán öregbíti és teszi nem csak a régiónkban, de országosan is egyre ismerté Egyletünket, illetve községeinket, az itt élőket.
A Mikovinyi Emléktúra idei lebonyolítása is bebizonyította, hogy érdemesek voltunk a tavaly elnyert Által-ér Völgye Természeti Örökségért Díjra melyet az Által –ér Szövetség alapított és ítél oda minden évben a hozzá tartozó 50.000 ft- al együtt. Az idei résztvevők a nevezési díjból 100-100 ft-al támogatták az erdélyi árvízkárosultakat és egy Mikovinyi Sámuel mellszobor felállítását
Röviden ennyit a két rendezvényről illetve az elmúlt hónapról, de azt gondolom az év hátra lévő része sem fog eseménytelenül telni.
November hónapban befejezzük új ideiglenes elemekből épülő csónakházunk alapozási munkáit, és megkezdődhetnek a faszerkezet összeszerelési munkái melyek jövő év tavaszára befejeződhetnek amennyiben sikerül a hiányzó forrásokat előteremteni.
December hónapban tisztújító taggyűlésre kerül sor, mivel az Egylet idén ünnepli 10 éves fennállását és tisztségviselőinket 5 évre választottuk. Most kerül sor a 10 éves tapasztalatok összegzésére, és az új irányok meghatározására, az Alapszabályzat, szervezeti felépítés és működési szabályzat új igényekhez igazítására, és nem utolsó sorban új Elnök választására.
Hát így telt 2005 októbere és ilyen lesz a következő pár hónap az Egylet életében. Decemberi vagy januári lapszámban igyekszünk beszámolni a tisztújító közgyűlés eredményeiről, és az elfogadott stratégiáról fejlesztési elképzeléseikről, melyek szentesítése a taggyűlés feladata lesz.
Ercsey Áron T. Révalmási Tutajos Vizisport Egylet Társadalmi Elnök
|