1/2010.(VII.12.) sz. hat. Dunaalmás telep. önkorm. képv.-test. megválasztható képviselőinek számáról
2010. július 12. hétfő 09:52

Dunaalmás Község Helyi Választási Iroda Vezetőjének
1/2010. (VII.12.) számú határozata
Dunaalmás települési önkormányzat képviselő-testülete
megválasztható képviselőinek számáról


Dunaalmás Község Helyi Választási Irodájának vezetője a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 4. § c) pontja alapján, figyelemmel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 102. § (1) bekezdésében, valamint az Országos Választási Iroda vezetőjének a választókerületek és szavazókörök felülvizsgálatáról a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. évi választásán című 18/2010. (VI. 25.) intézkedésének I/2. pontjában foglaltakra, Dunaalmás település megválasztható képviselőinek számát

6 főben
határozza meg.

E határozat meghozatala napján a Polgármesteri Hivatal épületének (2545 Dunaalmás, Almási u. 32.) hirdetőtábláján, valamint az Önkormányzat honlapján (www.dunaalmas.hu) kerül közzétételre.

E határozat ellen a Területi Választási Iroda vezetőjéhez címzett kifogással lehet élni úgy, hogy az a megtámadott határozat közzétételétől számított két napon belül, de legkésőbb 2010. július 14-én 16 óráig beérkezzen a HVI vezetőjéhez (levelezési cím: 2545 Dunaalmás, Almási u. 32.).

Indokolás


A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 2010. június 30-án hatályba lépő 102.§ (1) bekezdése értelmében a helyi választási iroda vezetője a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása évének január 1-jei lakosságszáma alapján február 15-ig meghatározza és a helyben szokásos módon közzéteszi a települési önkormányzat képviselő-testülete megválasztható tagjainak számát.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 3.§-a kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi és a megyei közgyűlés tagjainak számát a választás évének január 1-jei lakosságszáma alapján kell meghatározni, mely adatot a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szerv küldi meg minden év január 15-ig a helyi és a területi választási iroda vezetője számára.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 4.§-a szerint a 10.000 vagy ennél kevesebb lakosú település - egyéni listás választási rendszerben - egy választókerületet alkot, amelyben a képviselők száma:


  • a) 100 lakosig 2 fő
    b) 1000 lakosig 4 fő
    c) 5000 lakosig 6 fő
    d) 10.000 lakosig 8 fő.

Az Országos Választási Iroda vezetőjének a választókerületek és szavazókörök felülvizsgálatáról a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. évi választásán című 18/2010. (VI. 25.) számú intézkedése I/1. pontja úgy rendelkezik, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 2010. június 29-ig közli a helyi és területi választási irodák vezetőivel a település (fővárosi kerület) és a megye, illetve a főváros 2010. január 1-jei lakosságszámát.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 2010. június 25-én Dunaalmás település lakosságszámát 2010. január 1-jei állapot szerint 1.513 főben határozta meg.

A lakosságszám ismeretében - a 2010. évi L. tv. 4.§ c) pontjában foglalt számítási mód alkalmazásával - a települési képviselő-testület megválasztható képviselőinek száma 6 főben került meghatározásra.

A határozat közzétételéről az 1997. évi C. tv. 102.§ (1) bekezdése, míg a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az 1997. évi C. tv. 102.§ (3) bekezdésén alapul.


Dunaalmás, 2010. július 12.

        


  dr. Lázár Gabriella
 a Helyi Választási Iroda vezetője